Szeretné gyorsabban és drágábban eladni az ingatlanát, mint a szomszédja?

Összeszedtem néhány javaslatot, amiknek átgondolásával és alkalmazásával le tudjuk csökkenteni az értékesítés idejét!  Tudom, tudom, most azt gondolja, hogy “ezt az én lakásomnál nem lehet megcsinálni” vagy “ezt én nem tudom, hogy kell” de engedje meg, hogy megnyugtassam. Én majd segítek.

Eladó lakását felkészítjük az értékesítésre, hogy a lehető legelőnyösebb arcát mutassa az érdeklődők felé. Ellátom tanácsokkal, hogy hogyan fogadjuk az érdeklődőket. Mivel a tapasztalatok szerint az első 10 egynéhány másodpercben alakul ki az érdeklődők első benyomása az ingatlanról, ezért fontos, hogy az pozitív legyen. Ezen tudunk segíteni!

1. Az ingatlan az utcán kezdődik
Tisztítsa meg az udvart (még akkor is, ha társasházban lakik), gereblyézze össze a leveleket és söpörje végig a járdát, bejáratot. Szánjon 30 percet a bejárati ajtó, lépcső és a kerítés (ha van) lesikálására.

2. A lomok megeszik a teret
Pakoljon össze minden mozdíthatót az előszobában, mellékhelyiségeket ürítse ki, beleértve a gardróbot is. Legjobb, ha ezeket nagyméretű dobozokba el is csomagolja, hiszen, ha valóban el szeretné adni a lakását, akkor valószínűleg hamarosan költöznie kell, és legalább nem akkor kell ezekről gondoskodni. Amire nem lesz szüksége az új lakásban, ajándékozza el családon belül, jótékonykodjon, vagy egyszerűen dobja ki.

ilyen volt                                                            ilyen lett

3. Személytelenítés
A vevőket feszélyezi, amikor egy idegen lakás privát szférájába belépnek. A vevők nem akarnak összeköltözni önökkel és még csak nem is vendégségbe jöttek, hanem a lakást akarják megnézni. A lakást akarják megvenni és nem az ön személyes tárgyait. A lakásbemutató előtt minden személyes tárgyat pakoljon el.

4. Friss levegőt!
Dohány és háziállatok, doh, penész, öreg bútorok, poros padlószőnyegek, ételmaradékok…. Hát igen, sok tulajdonos nem is érzi, de bizony nagyon sok lakás bűzlik. A leghatékonyabb egy kiadós szellőztetés, de természetes alapú illatosítók is szóba jönnek.

5. Kisebb javítások
A csöpögő csapok, megrepedt burkolatok, gombás vagy sötét színű tömítés a fürdőkád körül százezrekkel csökkentik az ingatlan értékét.

6. Tisztaságot mindenhol!
Tisztítsunk meg mindent: a falakat, az ajtófélfát, csillárokat, szekrényeket, egyszóval minden felületet, amit egy átlagos takarítás alkalmából nem biztos, hogy lemosunk. Ne feledjük, ha tiszta a felület, akkor újabbnak tűnek. Biztosítéktáblára és a gázórára, villanyórára is fordítsunk figyelmet, ezeket szinte minden esetben megnézik a vevők.

7. Színezze ki!
Mázoltassa le a kerítést, a bejárati ajtót, a lépcsőkorlátot. Ez minden esetben biztos és megtérülő befektetés. A szobák falával két esetben érdemes foglalkozni, az egyik az, ha megkopott már az előző réteg, a másik pedig, ha valamilyen extrém színre lett korábban festve. A semleges, világos színeket részesítsünk előnyben a tisztasági festésnél. Ha nem festetünk, akkor csak a felújítandó kategóriában indulunk, de ez többmiliós veszteséget is jelenthet.

8. Kevesebb bútort!
A legegyszerűbb módja annak, hogy a teret bővítsük, ha kitesszük néhány bútordarabunkat. Így még egy kisebb szoba is tágasabbnak hat.

9. Több fényt a lakásba!
Tisztítsa meg az ablakokat, törölje le a csillárok foglalatát, cserélje ki a villanykörtéket erősebb fényűekre. Amikor jönnek a vevők az összes fényforrás legyen bekapcsolva, lakásbemutató alkalmával ne spóroljunk a villanyszámlán!

10. Adjon hozzá egy kis természetet!
Pár darab dísznövény a bejáratnál, egy színes virágokkal telt váza az étkezőasztalon, de akár egy szál virág is képes megváltoztatni a vevők hangulatát.

Magyar József
Ingatlanügynök

Forrás: www.ujszeru-lakas.hu

Komment:

Egyetértek. Hasonló a helyzet, mint a párválasztásnál. Az első benyomás megismételhetetlen.
Nehéz eladni egy lakást, ha a belépő potenciális vásárlónak kavarog a gyomra a cigaretta füsttől, vagy az áporodott, dohos szagtól, a szanaszét heverő tárgyaktól és a fürdőszobába száradó ruháktól, alsóneműktől. Ezek az első benyomások több száz, esetenként millió forintot is érhetnek mínuszban.
Sipos András Ingatlanközvetítő