|
|
|
Ingatlan gyors keresés |
|
|
|
Koronavírus és ingatlanpiac |
|
|
|
Állás |
|
|
|
Csok infó |
|
|
|
Egyéb |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Partner linkek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jognyilatkozat |
|
|
|
Adatvédelem |
|
|
|
|
 |
Rendezés: |
|
|
|
 |
A tervek szerint 2020 közepére elkészül az M76-os gyorsforgalmi út Zalaegerszeg határában és Balatonszentgyörgy térségében már épülő első két szakasza - közölte az útépítésért felelős miniszteri biztos pénteken, Zalaegerszegen... |
|
2018.11.19 12:24 |
|
|
|
 |
Az első fél évben erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 16,2 százalékkal, Budapesten pedig 20,2 százalékkal, ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak ugyanis meghaladják a makrogazdasági fundamentumok által indokoltat... |
|
2018.11.15 20:43 |
|
|
|
 |
Még az idén, december 1-jével megnyílik a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön igénylésének lehetősége a kétgyermekes családok számára - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján. |
|
2018.11.13 19:39 |
|
|
|
 |
Magyarországon az ingatlanbefektetések elérték az 1,1 milliárd eurót az év első kilenc hónapjában, ez 19 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest. Az év egészét tekintve az ingatlanbefektetések értéke elérheti az 1,7 milliárd eurót, a tavalyi 1,8 milliárd euró után - közölte a CBR |
|
2018.11.10 18:39 |
|
|
|
 |
Enyhítheti a lakásdrágulást a Pénzügyminisztérium azon javaslata, mely szerint az idén november elsején építési engedéllyel rendelkező lakóingatlanok, valamint azon 300 négyzetméternél kisebb családi házak esetében, amelyek építését ugyaneddig bejelentették, maradna a kedvezményes, 5 százalékos.... |
|
2018.11.07 15:22 |
|
|
|
 |
PM: 2023-ig marad a kedvezményes lakásáfa az építési engedéllyel rendelkező ingatlanokra. A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel.. |
|
2018.11.07 15:17 |
|
|
|
 |
Továbbra is tart a drágulás és a forgalom élénkülése az ingatlanpiacon, ezért megnőtt a kereslet az olcsóbb, kevésbé frekventált városrészekben található lakások iránt - olvasható az ingatlan.com portálnak az MTI-hez szombaton eljuttatott elemzésében. |
|
2018.11.03 14:21 |
|
|
|
 |
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítése leginkább a vidéken élő két- és háromgyerekes családoknak kedvez - közölték az MTI által megkérdezett ingatlanforgalmazók. |
|
2018.11.03 14:17 |
|
|
|
 |
Az ingatlanpiaci fellendülés várhatóan töretlen marad. A GKI fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke 2018 októberében 11, míg az ország egészére vonatkozó jelzőszám értéke 7. A fővárosi index 5, míg az országos 4 ponttal emelkedett az előző (idén júliusi) felméréshez képest. Az országos index éves.. |
|
2018.10.30 20:22 |
|
|
|
 |
Szerdai ülésén a kormány arról döntött, hogy a 10 millió forintos, kedvezményes kamattámogatású kölcsönt a kétgyermekes családokra is kiterjeszti, míg a háromgyermekes családok esetében, ugyanilyen kedvező feltételek mellett a kölcsönfelvétel lehetőségét 15 millió forintra emeli meg... |
|
2018.10.27 17:32 |
|
|
|
Zalaegerszeg, Bazita, telek |
|
3.999.999 Ft. |
Zala megyében, Zalaegerszeg Bazitán belterületi, 2369 m2, jó tájolású, enyhén lejtős telek eladó nyugodt környéken, zöldövezetben. www.dashaus.hu |
 |
Zalaegerszeg, Belváros pereme, kereskedelmi, üzleti, iroda ingatlan |
|
24.999.999 Ft. |
Zala megyében, Zalaegerszeg belvárosának a közelében frekventált helyen, a Piac környékén utcai bejáratos, 58 m2, tégla építésű, egyedi fűtéses üzlethelyiség eladó. www.dashaus.hu |
 |
Zalaegerszeg, Belváros pereme, sorház |
|
46.999.999 Ft. |
Tágas, nagy méretű, kényelmes, többfunkciós ingatlant keres, ahol nem kell szűkölködni? www.dashaus.hu |
 |
Zalaegerszeg, TV torony környéke, zártkert |
|
12.999.999 Ft. |
Állandó lakhatásra alkalmas téglaépítésű, tágas épület telekkel eladó Zalaegerszegen, Zala megyében - www.dashaus.hu |
 |
Zalaegerszeg, Pózva, családi ház |
|
44.999.999 Ft. |
Nem szeretnél szűkölködni egy kis házikóban? Akkor íme itt a családi házad! Eladó családi ház Zalaegerszegen, Zala megyében, kettő garázzsal, melléképületekkel, aknás garázzsal. www.dashaus.hu |
 |
|
|
|